Outsourcing szolgáltatások

Nyitólap / Szolgáltatásaink / Outsourcing szolgáltatások

Mindenre jut idő, ami igazán lényeges

Manapság egyre több cég, vállalat és egyéni vállalkozás kér külső segítséget, ha munkaügyi témáról, bérszámfejtésről, vagy akár HR tevékenységről van szó. Maga az outsourcing kifejezés is erre utal, jelentése pedig egészen pontosan a következő: egy vállalat vagy (ritkábban) magánszemély, egy addig maga által végzett feladatot átad egy – a témában hozzáértő – erre szakosodott külső cégnek, amely anyagi szolgáltatás ellenében elvégzi helyette az adott feladatokat. Legyen szó társadalombiztosítási ügyekről, humán erőforrás, bér ügyintézés, vagy akár más adminisztratív feladatokról.

A cégen belüli problémák felismerésével és az ezekre nyújtott megoldások igényével, Magyarországon is egyre szélesebb körben választják az ügyintézés ezen formáját.

Az outsourcing szolgáltatásoknak legkiemelkedőbb előnyük, hogy egy adott vállalatnak nem kell a kötelezően elvégzendő feladataira időt, munkaerőt fordítania, vagy – adott esetben – a feladatokhoz szükséges szoftvereket megvásárolnia, mindössze annyi a teendő, hogy megbízza cégünket az outsourcing szolgáltatások egy-egy részével, vagy akár az összes feladatot ránk bízhatja. A tevékenységet átadó és az azt átvevő cég is nagymértékben profitál a kiszervezésből.

A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány példát cégünk outsourcing keretén belüli szolgáltatásairól:

Bérszámfejtés, Társadalombiztosítási ügyintézés

Jól működő, bejáratott számítógépes rendszerrel, a feladathoz kifejlesztett, kiváló szoftverekkel elkészítjük a bérek teljes körű számfejtését, intézzük a társadalombiztosítással kapcsolatos minden feladatot, adminisztrációt.

Cafeteria szaktanácsadást kínálunk, béren kívüli juttatásokra tervet és megvalósítási javaslatot teszünk.

Elkészítjük a  bérek és kötelezettségek feladását, listát és elektronikus filet készítünk az utalásokról, kifizetésekről a könyvelés számára is.

TB kifizetőhely esetén táppénzt számfejtünk és elvégezzük az ezzel kapcsolatos adminisztrációt, jelentéseket, statisztikákat készítünk, és küldünk a hatóságok számára.

Teljesítjük a havi adó- és járulékbevallást, a NAV, OEP, Önkéntes pénztárak, és egyéb hatóságok felé elkészítjük a bevallásokat, az adatszolgáltatást.

HR tevékenység – kihelyezve

A HR feladatok részleges vagy teljes körű átadása - a HR munkatársak kiszervezésével, vagy anélkül - egy erre szakosodott, magasan képzett, tapasztalt HR szakembereket foglalkoztató szolgáltató céghez.  A napi HR feladatok (pl. a meglévő HR rendszerek működtetése, toborzás, képzés, motivációs, ösztönzési rendszer, munkatársi, munkajogi problémák kezelése, stb.) elvégzése mellett projekt jellegű (pl. tömeges munkaerő-felvétel, HR rendszerek kialakítása, bevezetése, outplacement szolgáltatás) feladatait is rábízhatja outsourcing partnerére. Költségkímélő megoldást kínálunk, mellyel az adott szervezet HR működése biztonságossá, átláthatóvá, könnyen kezelhetővé válik.

Munkaerővel – munkaüggyel kapcsolatos feladatok teljes körű ellátása

Működtetjük az Ön munkaügyi és HR adminisztrációs rendszerét. Pl. elvégezzük a ki-és beléptetéskor adódó adminisztrációt, megkötjük vagy megszüntetjük a munkaszerződéseket, elvégezzük a be-és kijelentéssel kapcsolatos feladatokat, vezetjük a munkaügyi nyilvántartásokat.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egyre többen és egyre szélesebb körű feladatokkal bíznak meg bennünket, látván, hogy a kihelyezett tevékenységek nagymértékben megkönnyítik munkájukat. Nem kell bajlódniuk a rendszeresen előforduló munkaügyi problémákkal, munkaviszony létrejötte vagy a munkaviszony megszűnése alkalmával felmerülő feladatokkal, adminisztrációval, vagy új munkatársak felkutatásával. Az outsourcing szolgáltatás keretében működő cégünk minden ilyen jellegű feladatot elvégez Önök helyett.

Ha cége a HR outsourcing szolgáltatást választja, akkor a vállalata teljes egészében az alaptevékenységére koncentrálhat, mégis biztos szakmai kézben tudhatja a munkavállalóival kapcsolatos feladatok ellátását. 

A megbízás létrejötte után már az első hetekben – észrevehetően- megnő a vállalat stratégiai működésének hatékonysága, mivel a monoton tevékenységek kihelyezéséből, valóban értékes kapacitás szabadul fel. Ezeket a kapacitásokat cége a valóban fontos, és megoldandó feladatokra tudja átcsoportosítani. Ebben segít outsourcing szolgáltatásunk.

A sikeres együttműködés lényegében abban rejlik, hogy az Ön vállalata megbízza cégünket a fentiekben említett feladatok ellátásával. Olyan tevékenységekkel, melyet korábban Ön, vagy cége végzett, s melyek ellátása addig komoly felelősséget, rengeteg időt és energiát emésztett fel.

Foglalkozzon azzal, amihez igazán ért, a többit nyugodtan bízza ránk! Outsourcing szolgáltatásra épülő cégünk anyagi szolgáltatás fejében átvállalja az itt felsorolt feladatokat. Ezzel Ön pénzt és időt spórol cégének!

Outsourcing szolgáltatások

Magunkról

Az ALFA-HUMAN Ügyviteli, Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2008 végén alakult két sikeres humán szakértői vállalkozás egybeolvasztásával. Mára a csapat 20 főssé bővült; kollégáink mindegyike több évtizedes tapasztalattal rendelkezik HR-es területen. Munkatársainkat kizárólag képzettségük, szakértelmük és szakmai rutinjuk alapján válogattuk össze; így történhetett meg, hogy jelenleg több nő dolgozik nálunk, mint férfi; és valószínűleg a dolgozó kismamák számát illetően is rekorderek vagyunk

Bővebben >

Ügyfeleink